Garching ugyanolyan kihalt precíz német kisváros, mint két éve volt. Élet az sajnos nem sok van benne, ez elkeserít, mert Budapest után nagy a kontraszt. Jövő héten elkezdek nézelődni Münchenben albérletek után, jöhetnek a tippek! :)
A Lidlben pont ugyanolyan sonkát lehet kapni, mint a pesti Lidlben, csak feleáron és német felirattal, hála a globalizációnak. A sonkának örülök, a globalizáció mértéke viszont elég rémisztő, minek utaztatják a sonkát 7-800km-t a pesti boltba?!?
Az ESO az egy tisztán nyugati kutatóintézet. Pont olyan, ami a PhD Comicsban szokott lenni. Ez most zavar, mert a sztereotip kutatóhelyeket nem komálom, de ha kicsit beleások, akkor remélem el tudom űzni a "rabszolgamunkás doktorandusz" képét... vagy legalább minimalizálni.
Thursday, February 27, 2014
Wednesday, February 26, 2014
Tuesday, February 25, 2014
előrejelzés
figyelem: véletlenszerű érzelemkitörések várhatóak a következő órákban, napokban, amik az előrejelzések szerint a hét végéig kitartanak.
megvisel egy kicsit az, hogy országot, város, munkahelyet, albérletet, nyelvet, pénznemet, lakótársat, baráti kört, munkatársakat váltok néhány nap alatt. meh.
megvisel egy kicsit az, hogy országot, város, munkahelyet, albérletet, nyelvet, pénznemet, lakótársat, baráti kört, munkatársakat váltok néhány nap alatt. meh.
Monday, February 24, 2014
viszlát egy év múlva, és kösz a halakat!
Utolsó nap ebben az évben a hegyen, másfél év után. Nagyon-nagyon fura érzés. Ahhoz hasonlíthat, amit a Mátrixban élnek meg, amikor be- vagy kitöltik őket a mátrixból. Amikor a korábbi világ már nincs, és az új pedig még nincs. Talán a NULL vagy \0 ilyen érzés lenne, ha érzés lenne. :]
Hm, lehet, hogy blogolok arról, hogy milyen elköltözni egy évre németbe'. Nem terveztem, de a napokban jólesett írni, evvan. :)
Sunday, February 23, 2014
letettem bringámat
hazahoztam, hogy itt várjon meg vagy használja valaki, amíg én nem leszek itthon.
visszakerestem a leveleimet: majdnem hét éve szolgált már engem!
'07 májusában vettem, Pisz találta nekem bikemag aprón, mert a régi teszkós bringám már vállalhatatlanul szar volt. ez sem volt egy csodajó cucc, főleg ahogy megvettem, használtan, eléggé lelakott volt. kapott új vékony gumit, féket, lámpákat, ülést, vettem hozzá egy komolyabb abus lakatot. amíg otthon laktam, addig nem használtam sokat, de amint beköltöztem a schönherzbe meg a kármánba, szóval a városba, akkor rácuppantam a bringázásra, nagyon adja a városban, belvárosban. nyári estéken, éjjeleken az esti találkozásokról, borozgatásokról az üres városban suhanni hazafelé az út közepén a kellemesen hűs menetszélben... :)
most itt hagyom, nem viszem magammal németbe. szeretnék majd venni egy újat, egy igazi városi harcjárművet, hadd legyen meg a feelingem, hogy az már igazi városi bringa lesz, nem olyan sufnituning városi bringa, mint ez.
visszakerestem a leveleimet: majdnem hét éve szolgált már engem!
'07 májusában vettem, Pisz találta nekem bikemag aprón, mert a régi teszkós bringám már vállalhatatlanul szar volt. ez sem volt egy csodajó cucc, főleg ahogy megvettem, használtan, eléggé lelakott volt. kapott új vékony gumit, féket, lámpákat, ülést, vettem hozzá egy komolyabb abus lakatot. amíg otthon laktam, addig nem használtam sokat, de amint beköltöztem a schönherzbe meg a kármánba, szóval a városba, akkor rácuppantam a bringázásra, nagyon adja a városban, belvárosban. nyári estéken, éjjeleken az esti találkozásokról, borozgatásokról az üres városban suhanni hazafelé az út közepén a kellemesen hűs menetszélben... :)
most itt hagyom, nem viszem magammal németbe. szeretnék majd venni egy újat, egy igazi városi harcjárművet, hadd legyen meg a feelingem, hogy az már igazi városi bringa lesz, nem olyan sufnituning városi bringa, mint ez.
Friday, February 7, 2014
az elmúlt néhány év
Hétfőn futni voltam. Felkocogtam a Gellérthegyre, a tetejére, oda az étterem mögötti dombra, ahova kevesen mennek fel. Szeretem azt a helyet, pár méteren belül kiláthatok északra, nyugatra, délre és még keletre is kipisloghatok egy picit.
Körülnéztem. És megláttam, hogy mennyi mindent tettem bele az életbe az elmúlt négy évben.
Keletre láttam a NET-et, és eszembe jutott az első képzésalkalom, amikor még szemüvegben mentem, meg a második, amikor már nem voltam szemüveges. Meg a rengeteg jófej tag, akit ott ismertem meg, a próféta csoport, akik közül sokan még most is tevékenykedünk, raszpi, basszus! már több, mint két éve volt az is! Aztán átsiklok a Dunapartra, eszembe jutnak az éjjeli bringázások, meg a Tamok a Gödörnél, a Pipa utca 2/b, 5-ös kapucsengő meg a bevásárlás a Vásárcsarnokba az április főzőcskéhez. Délre nézek és Csepelt látom, eszembe jut a Jedlik, de már nem kötődik hozzá szinte semmi komoly élményem, ez fura, aztán meglátom a Schönherzt meg a Kármánt, amik az otthont jelentették nekem két évig, meg társaságokat, barátokat és rengeteg lehetőséget, élményt. Ó, azok az ablakpárkányok a Kármánban, de hiányoztok nekem! Mennyit ültem én ott, nézve a várost, miközben dolgoztam, tanultam vagy csak voltam... Aztán persze ott van az egyetem ("AZ" egyetem :D ), az emlékek, amikor összeszorult gyomorral rohanok zéházni vagy vizsgázni, vagy amikor arra a mechanika vizsgára megyek, amire 17 napot tanultam, vagy amikor a napom fénypontja az volt, hogy ebédeltünk egy kínait a cimborákkal órák közt. Vagy amikor az F épületből a szünetben kirohantunk a kisboltba porcukros kakaóscsigáért. Meg eszembe jut a K épület szaga is, az az illat, ami beleivódott a falakba, a kőbe és számomra az mindig a K épületet fogja idézni, a recsegő padokat, a hatalmas termeket, az akkora lépcsőfordulókat, ahol elférne az egész lakás, ahol lakom, a könyvtár csendjét és feszültségét, ahol heteket tanultam matekszigóra. Megnézem az Eltét is, felidézem a képzésalkalmakat raszpival meg szirmivel, eszembe jut, hogy mennyire izgultam az első képzésem előtt, és mennyire jó érzés volt látni a sok tanulni vágyó fiatalt.
Aztán elnéztem a Keleti felé, eszembe jutott az első albi, ahova tavalyelőtt nyáron költöztem, a rohanás, ahogy kiderült, hogy az egyetem keresztbetett a doktorimnak, és másfél hét alatt kerestem új munkát és lakóhelyet... huhh, arra még most is büszke vagyok. Ott van a Kiskörút, amin számtalan alkalommal bringáztam be a városba, nyaranta reggelente jógázni, esténként csak lógni és szórakozni, eszembe jut a Csendes, ahol Palival találkoztam, amikor pár napra hazalátogatott. Elsiklik a tekintetem a várra, ahol tavasszal meg nyáron Robival hetente futottunk, úú, az is milyen jó volt, meg a Tabán, ahol szintén rengeteget futottam, és ha már futás, akkor a Petőfi-Lágymányosi közti Dunapartokat is megnézem, ahol a Kármános koromban futottam sokat, úgy emlékszem, hogy az a kör 24 perc volt, kábé 4.5 km.
Megnézem Kelenföldet, ezt a most nagyon ismerős környéket, ott a Feneketlen tó, ahol majd' olyan sokszor megfordultam, mint a Gödörnél, és ide tartozik a Kopaszi-gát is, úristen, ott is mennyit jártam meg futottam!, aztán meglátom az Etele utat, ahol Bálint lakik és mennyit pipáztunk ott esténként elmélkedve az életen és világon, meg a Kelenföldi pályaudvar, ahonnan indulni szoktam és ahova hazahoz a Railjet Németországból vagy Ausztriából.
Északra még megnézem a Margitszigetet, látom a nyári estéket a zenélő szükőkútnál, kissé jobbra látom a Városligetet, ahol előző télen a friss hóban futottam, és imádtam, lenyűgöző élmény csendes hóesésben futni az üres ligetben, olyan, mint az egész az enyém lenne arra a pár percre, amíg átfutok rajta.
Nehéz a szívem, sok, nagyon jó emlék ment át rajta.
Elnézek nyugatra, ahol épp megy lefele a téli Nap. Ott nyugaton. Arrafelé megyek tovább most. Itthagyom egy időre ezt a várost, de elfeledni nem fogom, már nem tudom elfelejteni. Beletettem annyit az életembe itt, hogy ez már belém égett, s azt hiszem, lesz még dolgom itt.
Körülnéztem. És megláttam, hogy mennyi mindent tettem bele az életbe az elmúlt négy évben.
Keletre láttam a NET-et, és eszembe jutott az első képzésalkalom, amikor még szemüvegben mentem, meg a második, amikor már nem voltam szemüveges. Meg a rengeteg jófej tag, akit ott ismertem meg, a próféta csoport, akik közül sokan még most is tevékenykedünk, raszpi, basszus! már több, mint két éve volt az is! Aztán átsiklok a Dunapartra, eszembe jutnak az éjjeli bringázások, meg a Tamok a Gödörnél, a Pipa utca 2/b, 5-ös kapucsengő meg a bevásárlás a Vásárcsarnokba az április főzőcskéhez. Délre nézek és Csepelt látom, eszembe jut a Jedlik, de már nem kötődik hozzá szinte semmi komoly élményem, ez fura, aztán meglátom a Schönherzt meg a Kármánt, amik az otthont jelentették nekem két évig, meg társaságokat, barátokat és rengeteg lehetőséget, élményt. Ó, azok az ablakpárkányok a Kármánban, de hiányoztok nekem! Mennyit ültem én ott, nézve a várost, miközben dolgoztam, tanultam vagy csak voltam... Aztán persze ott van az egyetem ("AZ" egyetem :D ), az emlékek, amikor összeszorult gyomorral rohanok zéházni vagy vizsgázni, vagy amikor arra a mechanika vizsgára megyek, amire 17 napot tanultam, vagy amikor a napom fénypontja az volt, hogy ebédeltünk egy kínait a cimborákkal órák közt. Vagy amikor az F épületből a szünetben kirohantunk a kisboltba porcukros kakaóscsigáért. Meg eszembe jut a K épület szaga is, az az illat, ami beleivódott a falakba, a kőbe és számomra az mindig a K épületet fogja idézni, a recsegő padokat, a hatalmas termeket, az akkora lépcsőfordulókat, ahol elférne az egész lakás, ahol lakom, a könyvtár csendjét és feszültségét, ahol heteket tanultam matekszigóra. Megnézem az Eltét is, felidézem a képzésalkalmakat raszpival meg szirmivel, eszembe jut, hogy mennyire izgultam az első képzésem előtt, és mennyire jó érzés volt látni a sok tanulni vágyó fiatalt.
Aztán elnéztem a Keleti felé, eszembe jutott az első albi, ahova tavalyelőtt nyáron költöztem, a rohanás, ahogy kiderült, hogy az egyetem keresztbetett a doktorimnak, és másfél hét alatt kerestem új munkát és lakóhelyet... huhh, arra még most is büszke vagyok. Ott van a Kiskörút, amin számtalan alkalommal bringáztam be a városba, nyaranta reggelente jógázni, esténként csak lógni és szórakozni, eszembe jut a Csendes, ahol Palival találkoztam, amikor pár napra hazalátogatott. Elsiklik a tekintetem a várra, ahol tavasszal meg nyáron Robival hetente futottunk, úú, az is milyen jó volt, meg a Tabán, ahol szintén rengeteget futottam, és ha már futás, akkor a Petőfi-Lágymányosi közti Dunapartokat is megnézem, ahol a Kármános koromban futottam sokat, úgy emlékszem, hogy az a kör 24 perc volt, kábé 4.5 km.
Megnézem Kelenföldet, ezt a most nagyon ismerős környéket, ott a Feneketlen tó, ahol majd' olyan sokszor megfordultam, mint a Gödörnél, és ide tartozik a Kopaszi-gát is, úristen, ott is mennyit jártam meg futottam!, aztán meglátom az Etele utat, ahol Bálint lakik és mennyit pipáztunk ott esténként elmélkedve az életen és világon, meg a Kelenföldi pályaudvar, ahonnan indulni szoktam és ahova hazahoz a Railjet Németországból vagy Ausztriából.
Északra még megnézem a Margitszigetet, látom a nyári estéket a zenélő szükőkútnál, kissé jobbra látom a Városligetet, ahol előző télen a friss hóban futottam, és imádtam, lenyűgöző élmény csendes hóesésben futni az üres ligetben, olyan, mint az egész az enyém lenne arra a pár percre, amíg átfutok rajta.
Nehéz a szívem, sok, nagyon jó emlék ment át rajta.
Elnézek nyugatra, ahol épp megy lefele a téli Nap. Ott nyugaton. Arrafelé megyek tovább most. Itthagyom egy időre ezt a várost, de elfeledni nem fogom, már nem tudom elfelejteni. Beletettem annyit az életembe itt, hogy ez már belém égett, s azt hiszem, lesz még dolgom itt.
Subscribe to:
Posts (Atom)