két hét kiesés a világból

először voltam két hétig nyaralni.
először vettem saját pénzen saját magamnak repjegyet.
először voltam úgy fesztiválozni, hogy nem dolgoztam a fesztiválon.

kurvajó volt. igazából én nem akartam abbahagyni. mégis visszajöttem a dolgozós életbe, vissza a mátrixba. ez most annyira, de annyira értelmetlen lépésnek tűnik, hogy nem is értem, hogy miért nem maradtam még pár hónapig nyaralni valahol.

a karom 74%-os gyógyulási fázisban van, már le tudom tenni magam mellé háton fekve és meg tudom fogni a fülemet. haladás, yeah.

jelzések

van, amikor az élet (vagy a tudatalatti vagy ..., vallás szerint tessék választani) jelzéseket ad, hogy jó vagy rossz irányba megyek. ezeket szabad ignorálnom, de általában annyira nem éri meg.

az elmúlt két hónapban nem figyeltem rájuk, mert "új környezet" meg "agyból úgyis megoldom". a frászt. rettentő stresszes voltam meg beszűkült a látómezőm, nem engedtem be új dolgokat és megfigyeléseket.

a homokbadugott fej eredményeképp egy sorozat hót'egyszerűen kivédhető hibát vétettem, amikor előző hétvégén hazatekertem a városból:

• tudtam, hogy esni fog, de nem vittem esőcuccot, hisz nyár van,
• tudtam, hogy esni fog, de nem vittem esőálló táskát, hisz nem megyek olyan messzire,
• tudtam, hogy én vízálló vagyok, de a telefonom nem annyira,
• tudtam, hogy esőben simán elmehetek a metrón is bringával, de minek, hisz ez csak eső,
• tudtam, hogy be fog sötétedni, de nem indultam korábban, hisz azért van lámpám.

nos, ezek azt eredményezték, hogy amikor már úgy rendesen szakadt az ég és indultam haza, akkor konstatáltam:

• hogy a szakadó eső éjjel egészen hideg,
• hogy a szakadó eső SZAKAD és nem csak csöpög,
• hogy a kis övtáskám vízállósága nem szakadó esőre van tervezve,

így rohantam haza, hogy hazaérjek mielőtt kihűlök és/vagy minden cuccom szarráázik.

aztán jött egy út, villamossínnel. a sín találkozott a városi csapatásra tökéletes, sima felszínű Schwalbe Kojak külsőmmel, ami extraként éppen passzol a sín vályújába. a vas meg egyébként az esőtől úgy csúszik, mint a friss jégpálya.

az elzúgás szinte garantált volt.

minden cuccom és a bringám megúszta.
a sisakom az életcélját beteljesítve behorpadt, így a fejem teljesen kimaradt a mókából.
a jobb felkarom annyira nem, megszereztem az "első csonttörés" nevű kitűzőt.

nem egy szörnyű törés, reggelig nem is gondoltam arra, hogy törött lehet, mert annyira nem fájt. azért csak elbotorkáltam a sarki kórházba, aztán mutogatták nekem a röntgenen, hogy itt van a repedés, csak zoomoljak bele a képbe egy picit. ja, igen, magyarul, minden folyosón találkoztam magyar nővérekkel, just FYI.

6 hét, azt mondják, azaz 42 nap, szép kerek szám. ma a 10. napon járok, ami 24%.
a következő két hétben akarok menni az adriára, a szigetre majd strandra. érdekes nyaralás lesz felkötött kézzel. de legalább mindenkinek elmesélhetem nyitásként. cöh.

asszem ez egy jelzés akart lenni.