Ma a harmadik fejezetnél jártam

Imádom, amikor észreveszem, hogy épp hol vagyok és körülnézhetek. 

Portia Nelson
Önéletrajz öt rövid fejezetben
I.
Sétálok az utcán.
          Egy mély lyuk van a járdán.
          Beleesem.
          Elvesztem... Nincs segítség.
          Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
          Egy mély lyuk van a járdán.
          Úgy csinálok, mintha nem látnám.
          Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
          De nem az én hibám.
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
          Egy mély lyuk van a járdán.
          Látom, hogy ott van.
          Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
          Az én hibám.
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
          Egy mély lyuk van a járdán.
          Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

A programozásról

Az én felfogásomban a számítógépek egyesekből és nullákból állnak, és bármi, ami a gépben történik, ezek összeadásából vagy szorzásából áll. Az összeadás és a szorzás pedig egzakt műveletek, jól meghatározott értékeik vannak. Ezért állok úgy hozzá a gépekhez, hogy ami a két számjeggyel leírható, az megvalósítható gépekkel is, és ez mindig determinisztikus lesz. Ez az absztrakció rémisztően hangozhat, és persze én se így használom a gépeket a mindennapokban, de amikor egy makacs programozási problémával találkozom, akkor így gondolok rá és eddig  (emlékeim szerint) mindent meg tudtam oldani. A megoldásban ez a szemlélet úgy segít, hogy rávilágít arra, hogy ha feltételezem, hogy az alapműveletek hibátlanok (ez az elv eddig csak egy Pentium esetén sérült [1]), és a hiba valahol az észlelési szint és a gépi műveletek közt van, ami a megfelelő eszközökkel felderíthető és kijavítható.
Ez még viszont nem magyarázza, hogy miért lehet ezt szeretni. Észrevettem, hogy a természetes nyelveket is szeretem használni és művelni (most ezek közt a magyar, az angol és a spanyol van), valószínűleg nem véletlen a kapcsolat a nyelvek szeretete és a programozás szeretete között. A programozási nyelveket nem hiába hívják nyelveknek, mert ezek valóban nyelvek, és vannak nyelvjárásaik is [2]. A programozási nyelv az, amivel beszélgetni lehet a géppel [3]. A nagy különbség az, hogy a számítógép determinisztikus, így szó szerint érti azt, amit mondok neki. Cserébe elvárható, hogy én is szó szerint értelmezzem, amit a gép mond, ezt fura megtanulni, de a használata már nagyon kényelmes, mert ez a fegyelmezett párbeszéd tiszta logikán alapul, ami bennem, emberben, egy tanulható dolog. És ezzel egy olyan "beszélgetőtársra" akadtam, aki sose érti félre, amit mondok neki, mindig engedelmeskedik (ha úgy fejezem ki magamat, amit megért) és nagyon különleges képességei vannak (egy szempillantás alatt készít nekem 10 milliárd pszeudo-véletlen¹ számot, miközben zenét játszik le, filmet tölt le, irányít több tucat eszközt és fűti a szobámat). Ebben a szemléletben a programozási nyelv típusa lényegtelen, mindegyiken lehet beszélgetni, csak egyikben több, másikban kevesebb fogalmat tudok leírni a rendelkezésre álló nyelvi eszközökkel.


[1]: http://en.wikipedia.org/wiki/Pentium_FDIV_bug
[2]: például a Fortrannak már 11 változata van: http://en.wikipedia.org/wiki/Fortran
[3]: https://inf.nyme.hu/~soossandor/programozas.html

1: update, valóban nem tud valódi véletlen számokat készíteni a determinisztikus számítógép, csak véletlennek tűnőket. Valódi véletlen számokhoz külső forrást (emberi input, hálózati forgalom) kell használnia.

Ich liebe München

Based on my one week stay in Garching and one day visit to Munich, it looks like a very livable place. I was out running, which I didn't do for weeks and I was thinking how does this place compare to other cities I lived in. Some points:

• cheap and good food (in Hungarian manners), 
• cheap and good beer,
• good but pricey public transportation
• excellent bike system
• homey weather (sorry Göteborg, but your weather sucks)
• nice people and beautiful girls
• the Alps is only two hours by car or train
• non-English speaking county (this is actually a negative point, because I don't speak any German), although most people speak English

It looks like for me that this city is just in the middle of the very western european cities and Budapest, combining mostly the good stuff of them, like the good food from east and the organized city from west.

One week into Sweden

It was just a week ago that I arrived here, in Göteborg (which, in Hungarian is pronounced as "Jöteborg", just a sidenote for whoever would come here) to an airport were there is approx. one flight every hour (so we had to walk from the plane to the only building in sight to catch the only bus going from there to the city :) ). I'm not going to write about everything, just the moments that struck me the most. So no list of "my impressions" on the city, country, people, work, weather (gosh, this is not the UK!), food, drink, etc, etc.

The weather: It's so close the the UK, both geographically and weatheracally, that I have to start the list with it: it's, just simply said, fucking cold for a summer, after coming from the sunny 30+°C-s to the rainy and windy 15-20°C-s. I had a quite hard time to get acclimatized to this kind of "summer".
The food: expensive and good. On average it is 2-3 times more expensive than in H, and it's good, just as good as the hungarian food. And I can buy pre-baked and frozen pancakes in the ICA (which is like Interspar). :) And if I have a lunch menu, then all the salads, coffee, tea, drinks (even beer) is included in the menu!
The city: very bikeable and clean. There are bike routes everywhere (I mean, next to all main roads) and most houses have some bike racks next to the door. I was considering buying or renting one, but since I'm not that as waterproof as Swedes are, it has no use for me in rain, and it would took some hassle to get one. If I'll come ever again, I'll have one for sure.
The archipelago: You can take your bike free on the boats to the islands, and you can also use your ticket to get to the islands in front of Göteborg. Amazing for me, who never traveled on a boat with the city pass. :) The islands are interesting stuff: no cars are allowed, so everyone bikes or walks; there are tiny villages on huge islands, the rest is mostly nature reservations; the inhabitants go to work to the city by commuting by ferries; and a lot of houses have air conditioning, which implies to me that Swedes might work best under 25°C. :)
The housing: In the room where I'm staying, every furniture is from IKEA. All of them. Just like in the shared kitchen, with the exception of the appliances, which are mostly Elektrolux stuff. Back in H, the IKEA stuff were the sign that someone paid attention to style and quality, it was surprising to see that here everything is from there.

Overall: It feels like USA in small, European edition, where people care about their health (tons of runners, bikers, swimmers, etc), speak international English (everyone speaks it, I didn't meet anyone in a week who couldn't talk at least some basic English, but most of them use it just as if it were their primary language), eat good food and have a cold weather.

(Pictures to come later, Picasa is slow at uploading for some magical and erroneous reasons)

Statisztika

Az elmúlt két hét statisztikája:

• 3 ország 3 fővárosa,
• 4 erőmű (2 atom, 2 vízi)
• 3 reaktor
• 1 tokamak
• 1 Tátra
• 4 szállás
• ~1700km, sok óra utazás

Blogköltözés

Asszem megint migrálok blogot és átteszem az összeset a Bloggerre. A wordpress jó, csak lassú, és sok cucc csak fizetősen lenne elérhető. A Blogger meg ingyér' van és szépen integrálódik a Google cuccokkal, elég kényelmesnek tűnik.

intro, extro?

A boldog ember introvertált vagy extrovertált? Van, aki úgy fogalmazza ezt meg, hogy introvertált, aki az energiáját belülről nyeri, extrovertált pedig az, aki kívülről. Van, aki meg úgy, hogy introvertált, aki sok mindent megtart magában, extrovertált, aki sok mindent kiad magáról, magából. Szerintem a boldog ember mindkettő, de alapvetően introvertált, mert belülről szerzi az energiáját az alapboldogságához, és extrovertált is, mert ha már jókedvű, akkor rengeteg energiát tud leakasztani a környezetből egyszerűen az életével.

Szerinted?

Személyiség-gyúrás

Tudtátok, hogy a személyiség megváltoztatható? Minél fiatalabb vagy, annál könnyebben, és minél idősebb vagy, annál lassabban, de minden életkorban lehetséges.

Egyáltalán mi a személyiség? Legkönnyebb erre úgy gondolni, mint gondolatok, érzések és viselkedés egy összefüggő halmazára (Csíkszentmihályit idézve). Ha ezt felismerjük, akkor nem is olyan nagy ördöngösség rájönni, hogy a gondolatok, érzések vagy viselkedés módosításával a teljes személyiség átalakítható.

Hogyan lehet ezeket módosítani? Van rá egy tök jó gyakorlat, amit úgy hívnak, hogy kognitív terápia, a lényege egy sorban:
egy adott szituációra adott válaszunk (érzésünk és viselkedésünk) nagyon sokszor automatikus gondolatokon alapul, amelyek egy általunk felépített hiedelemrendszerből táplálkoznak.
A módszerről Birtalan Balázsnak vagy egy közérthető leírása valami fura címmel.

Jöhet a kérdés, hogy mi a fenéért akarnánk megváltoztatni a személyiségünket? Egy példával tudok szolgálni én: azért, mert a meglévő viselkedésmintám sok esetben használhatatlan, alkalmatlan a boldog életre, mert sok szar (=rosszul működő) hiedelmet építettem fel. Egyébként állhat mögötte az az igény is, hogy többet szeretnénk alkotni, jobban szeretnénk dolgozni, nem szeretnénk megrémülni a pókoktól, a lifttől, repülőtől stb.

Mennyi időbe, munkába kerül? Hát ez lehet, hogy kicsit lelombozó, de kurva sokba. :) Vannak hiedelmeink (szinte mindenkinek, valszeg neked is, csak néha nagyon mélyre temetve), amelyeket gyerekkorunk óta pátyolgatunk és egyszerűen a felismerése hónapok munkájába kerülhet.

A végének egy kis kitérő gondolat: ha a személyiséget három komponens halmazának tekintem, akkor az egyes skillek is tekinthetőek egyfajta gondolat, érzés, viselkedés kombónak, és amikor elsajátítok egy skillt, akkor az része lesz a személyiségemnek. Ez inkább ismert dolog, pl. amikor megtanulsz táncolni, akkor lesz azzal kapcsolatban egy kupac gondolatod, érzésed arról, hogy amikor táncolsz, akkor hogy érzed magad és egy kupac új viselkedést, ami az új hobbihoz köthető.

Csöpi vagy Gergő?

Valaki így ismer, valaki úgy. Jó ideje már, hogy nem tudom eldönteni, melyikhez ragaszkodjam.

A Csöpi név gimi elején ragadt rám, de akkor gúnynév volt, és sokáig nem szerettem. Aztán idővel lekopott a gúny része (vagy kevésbé szembetűnő lett), és elkezdtem magam is használni, neten is az ebből származó cheoppy nevet használtam, használom. Viszont a giminek már rég vége, találkoztam több Csöpire hallgató egyénnel is, így az egyedisége megszűnt, és roppant komolytalan is, ami egyetem végefelé már néha égő.

A Gergő nevet a gimi idejében szinte csak otthon (+rokonság, szomszédok) hallottam, amihez akkoriban még a gúnynévnek induló Csöpinél is kellemetlenebb emlékek kapcsolódtak. Így sokáig nem szerettem, ha haverok Gergőnek hívnak, mert az nagyon "otthonosan" hatott, jobb volt a divattal tartani és saját becenevet használni. Viszont idestova hamarosan kilenc hónapja, hogy elköltöztem otthonról és lekopott a Gergő névhez kapcsolódó negativizmus, így egyre inkább szeretem ezt használni, természetesebb, picit komolyabb és tök jó.

Így mostanában azon vagyok, hogy új embereknek, új társaságban a Gergőt használom, a régi gimis/egyetemi haverok körében marad a Csöpi, de az utóbbit nem fogom erőltetni. Ha elterjed egy társaságban (lásd pl.: egyetemi évfolyamom, ktkszsz, fúziós csoport és még nemtomhol), elfogadom, de azért kezdetben a Gergőt igyekszem használni. :)

Elnézést azoktól, akikben ezzel némi törést okoztam, mindenkinél próbálom következetesen ugyanazt a becenevemet használni. :)

Sikerlista

Házi feladat volt, jó ötlet, nem fontosság és nem idő szerinti sorrend, ahogy-eszembe-jutottak sorrend.

Disclaimer: ahogy élek, majd hozzáírok pontokat, lehet, hogy leszedek pontokat, szóval változni fog.

• Jártam Amerikában
• Megtanultam úszni
• Megtanultam főzni
• Jártam a Tátrában
• Elköltöztem otthonról
• Szereztem fizikus bsc papírt
• Mensa-tag lettem
• Lefogytam
• Megtanultam bánni a számítógépekkel
• Már 10x repültem
• Beszélek angolul
• Megértem a spanyolt
• Megismertem két barátot
• Megismertem sok érdekes és értékes embert
• Tudok vezetni
• Merek bringával forgalomban közlekedni
• Megtanultam tanulni: az elmúlt két félévem szinte a legjobbak lettek az eddigi egyetemi éveim alatt

Tanulás? Munka? Kutatás?

A kérdés roppant egyszerű: mihez kezdjek a mesterképzés után? (esetleg helyette)

Első körben a fenti három nagy kategória adódik, azaz

• Tanulhatok tovább PHD keretében, ami azonban itthon nem mindig a szakmai előremenetelről, hanem az akadémiai aljamunka elvégzésétől szól, alig valami fizetésért, vagy tanulhatok tovább másik masteren, de ahhoz nincs kedvem, nem sok értelme van végigszopni a képzés hülyeségeit még egy papírért (szorri a profánságért, de amikor hetedik féléve kell egy jegyzőkönyvet írnom egy félórás klikkelgetésről, amiben valós dolgot alig tudok állítani, akkor ez a kifejezés a helyes).
• Munkába állhatok, itt fizikusként van néhány speciális cég, ahol jó pénzért lehet dolgozni, de szakmailag ezek korlátos lehetőségek, mert az iparhoz idomultak, az ipart szolgálják ki. Emellett kisebb tanulással sokféle infós munkát is megpályázhatok, és nem lehetetlen, hogy könnyen be tudnék illeszkedni, ami kiemelkedő fizetéssel jár, de szakmailag (fizikai szempontból) nem jár semmivel. Itt felmerül a szakmaváltás kérdése.
• A munka egy speciális vállfajaként elkezdhetek főállásban kutatni, de ennek a lehetősége és főleg a pénzügyi helyzete igen gyenge alapokon tud állni, főleg itthon. Külföldön jobb lehetőségek vannak, de azok sem mindig aranybányák.

A fentieket főleg magyar, az egyetemen tapasztalható szemszögből írtam. Ha figyelembe veszem, hogy EU-ban vagyunk, hogy imádom az angolt és a spanyolt, akkor jön a lehetőség, hogy külföld. És én kis hülye gyerekként még mindig azt képzelem, hogy külföld=(kis)mennyország, mert amennyire nehéznek tűnik itt összeegyeztetni azt, hogy érdekes feladattal foglalkozzak a szakmán belül, amiért kapjak annyi pénzt, hogy abból megéljek, azt nem tudom elképzelni, hogy másutt is ilyen lehetetlen legyen.

Az apropó az, hogy ma kaszálták el kb. az 5. pályázatunkat, amivel kaptam volna egy kis pénzt ahhoz, hogy a diplomatémámmal foglalkozzam, és ne kis csipcsup melókat kelljen vállalnom egyetem mellett.

Firefox turbó linuxon

A Firefox szeret rengeteget írni lemezre, így amíg nincs ssd-m, próbálom sokféle módon gyorsítani.

Az egyik az sql vacuum meghívása pár hetente, ez picit csökkenti a profil méretét, részletek itt.

A másik a profil memóriába mozgatása, pontosabban tmpfs-re helyezése. Ez már trükkösebb, és ideális esetben az alábbi linken mellékelt szkript pofozgatásával jár. Eredeti formájában itt lelhető fel, ahol már néhány kommenttel is ellátta a posztíró. Én nagyjából ugyanazt a szkriptet használom, de mivel a firefox profilomat a ~/profiles/firefox alatt tartom, így az én speedfox szkriptem itt található.

Ha valamelyik módon is gyorsul a Firefox, örüljetek, ha még tudtok mást is, írjátok meg!

Hol jobb (nekem)?

Marseille:
pozitív: tenger, mediterrán, napsütés, nyugat-európai szolgáltatások
negatívum: francianyelv, arabok, drága kaja

Budapest:
pozitív: olcsó és jó kaja, ismerem, mint a tenyerem, magyarnyelv
negatív: minden fejlesztés legalább kétszer annyit csúszik, mint amennyire tervezték, sok a hideg idő, koszos

Melyik jobb nekem, nem tudom. Kíváncsi vagyok milyen kontrasztokat veszek majd észre hazaérkezés után.
Képeim erről az egy hétről:
<ide jön majd picasa album>

Hogyan barátkozzunk?

Hogyan?

Egy ideje már csinálom azt, hogy minden másnap sportolok valamit, mert ilyen sok mozgásra van szükségem. Ehhez hasonlóan gondoltam, hogy beteszem a feladataim közé minden másnapra, hogy barátkozzak. Ez alatt azt értem, hogy minden másnapra keresek társaságot, előre tervezem, hogy kivel mit fogok csinálni, hova megyünk, mit szeretnék tőle.

Miért van erre szükségem? Azt vettem észre, hogy nagyon hiányoznak a barátok nekem, pedig vannak sokan, akik barátságosan állnak hozzám, de én nem teszem bele azt az energiát a kapcsolatokba, amit megérdemelnének. Ez szerintem a "hiányos" neveltetésem eredménye, ahogy nem tanultam meg a barátkozás menetét. És mivel nem tudom, sokszor csak állok, mint egy faék, hogy mit is kéne tennem. Így kipróbálom, hogy milyen eredményre vezet, ha így mesterségesen megpróbálom magamat megtanítani barátkozni. (Persze így a kapcsolatok szinte maguktól fognak tartósabbá válni, mert minél több energiát teszek bele, annál többet ér egy kapcsolat mindkét félnek.) És ez több időbe és energiába is fog kerülni, de mi másban lehetne egy kapcsolat erejét mérni, mint a belefektetett energiában és időben?

Aix2

Utolsó napom Aixben. A Code Camp sűrű volt, rengeteg új ember, sok új tudás, új szabályrendszer, új keretrendszerféle, másféle kaják, más nyelv, szar idő. Sok energiát vitt el ennek a kezelése, és ez sokszor csak úgy ment, hogy a régi, gyerekkori módon reagáltam sok helyzetben (azaz visszavonulót fújtam, pedig nem fenyegetett semmi, csak nem volt figyelmem/akaratom a helyzet reális lekezelésére). Ennek nem örülök, azonban megváltoztatni nagyon lassan tudom csak, mert ez a személyiségem mélyében van. Amire legközelebb figyelni szeretnék az, hogy előre felkészülök erre a sok-sok változásra, és hagyok időt magamnak alkalmazkodni, hogy ne egyszerre érjen minden, és akkor lesz elég figyelmem a reális reagálásra.

Tegnap már sikerült 4.5€-ból megkajálnom, mert találtam egy jó kebabosat, ma ezt is űbereltem és 1.44€-ből vettem konzervet és bagettet. Ez azért fontos, mert roppant drága a kaja, egy szelet pizza 4-5€, egy kis kajálás beülős helyen 12-15€. És nem maradt igazán sok pénzem már, napi 15-20€-ból szeretném kihozni az utazást és kaját, hiszen nem kaptam előleget az útra, így ez mind saját zsebből megy. Állítólag van rá esély, hogy ki fognak fizetni, de ebben olyan erősen nem tudok reménykedni, tekintve, hogy Magyarországon ez egyszerűen nem jelent semmit, sajnos.

Érdekesek voltak ezek a CC-s tudósok, infósok, emberek. Okosak, fontos pozíciókban vannak, érdekes feladatokkal foglalkoznak, de emellett legtöbbjüknek durva tikkelései voltak. Ilyet már láttam korábban is, hogy aki nagyon kierősíti magát egy oldalon (a logikus gondolkodós, racionális részen), az elnyomja az érzéseit, a tudatalattiba fojtja őket, amik mindenféle fura tikkelésekkel járnak. Ezt én nem szeretném követni, de megyek a csoporttal együtt. Vettem magamon is észre az elnyomott érzelmek nyomait, ezt az elnyomást kisujjból csinálom, hisz tökélyre fejlesztettem már. Sok odafigyelést igényel, hogy érezzem az érzéseimet, remélem, hogy minél többet figyelek rájuk, annál jobban megtanulom megérezni, hogy mit érzek. (Milyen szép mondatvég lett ez. :) ) Jó, ez utóbbi nem szigorúan CC-es téma, csak most gondolkoztam ezen egy sort.

Aix1

Tegnap értem ide Aix-en-Provence-be, Marseille-ből érkeztem, ahol aznap ömlött az eső. Itt nem ömlött, csak esett, és 12 fok volt, amire a helyiek nem igazán vannak felkészülve, mert ez téli fagynak felel meg. (és Marseille-ben úgy eláztam, hogy csak mára száradtak meg a ruháim.)

Hát örülök, hogy nekik még tél van, de én a mediterrán vidékre jöttem, azt hittem, hogy már lehetne strandolni is... A hotelben tegnap egyszerűen hideg volt, de miután szóltam nekik, hogy nem okés, mára egész jó idő lett.

A francia nyelvtudás meg elengedhetetlen ide. Az írott dolgokat az angol és spanyol szógyűjteményemből megértem, de a beszédet nem, az naggyon más. És nem beszélnek se angolul, se spanyolul (se magyarul), így elég macerás a kommunikáció itt. A legjobb, hogy még a CEA-ban is sok minden csak franciául van kiírva, de ott legalább sokan beszélnek angolul. Ide nem érdemes alap francia nélkül jönni, mert nem éri meg. Most esténként próbálok egy kis franciát tanulni, hogy legalább étteremben, boltban értsem, amit mondanak.

A munka ma döcögősen kezdődött, mert először nem találtam meg a buszomat, így mehettem helyi járattal, és lekéstem a képzés első óráját, bár nem volt nehéz behozni. Fura dolog ez a Kepler nevű tudományos keretrendszer, eléggé a LabView-ra hasonlít, mert kis ábrákat húzogatunk ide-oda, amikből a program lesz, ráadásul tudományos célú program. Meglátjuk használható-e, főleg sebességben lesz érdekes, mert az egész javában van.

Nem örülök annak, hogy nem kaptam Mobility előleget, mert így most van kb. napi 15-16 euró költőpénzem, ami elég kevés, ha azt vesszük, hogy egy kebab ~5€, egy fast food ~7€ és egy rendesebb kaja 10€-tól kezdődik. Ma inkább bevásároltam egy boltban és hideget kajáltam, így 3-4€-ra ki tudom hozni a vacsora árát és nem csövesként megyek majd haza.

A jó kis időnek köszönhetően nem sokat fotóztam, nem volt mit meg nem akartam eláztatni a telefonomat. Pedig szép kis város lenne ez az Ex, ha rásütne a nap.

MRS

Amikor átszálltam Amsterdamban, akkor ott a reptéren láttam, éreztem, hogy Nyugat-Európában vagyok. Olyan tiszta, szép, új, pontos és angol volt minden, mintha Amerika lenne, az ottani eltúlzások nélkül. Nyugat-Európának ez a képe tökre megtetszett nekem, ha úgy alakul, hogy mennem kell Svédországba, úgy érzem, jól ki fogom bírni ott. :)

Örülök, hogy nekiálltam a minimalizmuson dolgozni. Tök jó volt egy kis táskát lekapni a futószalagról és nem két hatalmas bőrönddel szenvedni, aminek a 4/5-ét nem is használtam igazán. Majd akkor lesz egészen kész a minimalizmusom, amikor egy apró kézitáskával utazom el 2-3 hónapra. :) (rövid megjegyzés: azért kezdtem el odalenni a minimalizmusért, mert rájöttem, hogy ezzel tudatosan kényelmetlenséget hozhatok létre, ami rugalmasságot indukál, amire nagy szükségem van és lesz, hisz ahogy növök fel úgy merevedik a személyiségem, de ha folyton tréningezem, akkor rugalmas tudok maradni.)

Marseille nem nyűgözött le olyan nagyon most az első nap. Túlságosan ismerősnek tűnik, koszos, sok a csöves, sok helyen le van pukkanva. Viszont minden működni látszik, a reptér pontos, a buszok újak, van euró, streetview és facebook check-in. Szóval nem teljesen ugyanaz (ja és vannak utcai pálmafák mindenfele!), de azt hittem, hogy jobban "nyugati" lesz. Na majd holnap Aix, arról jobbakat ígértek a helyiek.

A szállásom itt (couchsurfingelek egy magyar leányzónál :) ) pont olyan, mint egy pesti albérlet egy belvárosi bérházban. Nagy belmagasság, antik bútorok és kövezet, málló festés, de az ablakok mind ki vannak cserélve hőszigetelős műanyag keretűre. És mivel mindenki angolul beszél, amiről már észre sem veszem, hogy nem magyarul van, így teljes az otthon-érzésem. :) A boltban kicsit fura, hogy még nem tudom, hogy miként kéne köszönni, de majd rámragad.

otthon, aztán...

Itthon azt szeretem, hogy van szőnyeg és lehetek mezítláb úgy, hogy nem lépek utcai koszba és nem fázom fel. Ez kényelmes, épp ezért nem biztos, hogy jó, de néha jól esik.
Holnap repülök Franciába, hogy részt vegyek az ezévi Code Camp-en. Nem tom, hogy fog elsülni, anyagiakban egyelőre nem túl jól, de élményként lehet nagy szám.

Csúcson jártam

Tegnapra összegyűlt pár nap, amikor nem mozogtam, plusz szép idő volt, plusz elegem volt már a városból, ezért megint kinéztem egy olyan túrahelyet, ami könnyen megközelíthető BKV-val. (Ez úgy szokott menni, hogy a geocaching.hu-n nézem a Budai-hegység térképet, és keresek olyan ládát, ami legalább 3-as nehézségű terepen van, mert azokhoz vagy arra a terepre kevesen mennek, és nekem is kell a kihívás, hogy élvezzem (ref: flow).)

A tegnapi nyertes a GCTOP láda volt fenn a Csúcs-hegyen. Nem sikerült túl korán indulnom, mert 8-9 órát szerettem volna aludni, és az 1 órás fekvéssel ebből az adódott, hogy fél12-kor indultam. Oda-vissza az út kb. egy-egy óra, ami nekem nem sok, mert egy órát nekem megér, hogy kijussak a városból vidékre, a hegyekbe.
Az árnyékosabb helyeken, az északi oldalon még volt 1-2 cm-es hó, ami nekem nagyon tetszett, mert imádom a téli erdőt (meg a nyárit, meg a tavaszit, ha nincs sár), de hideg nem volt. Az elején a városhoz közeli részen, ahogy az a pesti erdőkben szokott, szeméttelep működött, a hegyre viszont senki sem akarta már felcipelni a mocskot, milyen meglepő...

Ez most nem volt olyan nagy túra, mint egy hónapja, csupán 7-8 km-t mentem, 300m-es szintkülönbséggel, nem is fárasztott le eléggé. :) Legközelebb valami durvábbat keresek, legjobb lenne a Börzsöny, de az nem fér bele fél napba, plusz a vonatért/buszért külön kell fizetni.

<ide még jön a felújított picasa album hozzá>

elfogadni

Az elfogadás még ott is lényeges, ahol én nem gondoltam volna.

A GTD módszert követve szépen láttam, hogy a mai napba talán egy félórányi munka fér bele, mert annyira sűrű volt a programom. Ezt tudatosan tudtam, de nem fogadtam el, mert ezen programok egy részét feleslegesnek tartom. Ez az el-nem-fogadás okozott nekem feszültséget egész nap, és most este jöttem rá, hogy mi is zavart. Az elfogadás a dolog észlelését jelenti érzelmi szinten, a tudás pedig racionális szinten. Ha mindkettő megvan, akkor leszek csak nyugodt egy dologgal kapcsolatban, és hát, az érzelmi oldalam még mindig elég csökevényes.

Az Imre meg az Endre

Múlthéten volt Emberi játszmák órám Martin Endrével, akiről néha lehet érdekeseket hallani. Szerintem nagyon jó az öreg, és az volt a fura nekem, hogy egészen olyan a stílusa, mint a Csernus dokinak. Valahogy hasonlítanak, talán úgy a legjobb leírni, hogy szokatlanul önállóan, autonóm módon gondolkodnak és cselekednek.

Új lak, új élet

Az új szobám eddig sokkal jobb mint a korábbi. Jobb a kilátás (már délutánokat töltöttem el az ablakban), jobb az elrendezése (ez nem biztos, hogy már az optimális, talán NP-probléma lehet, de minden költözéssel tesz egy lépést a tökéletes felé :) ), jobb a szobatársam (Szakival egész sok mindenben egyetértünk most egy hét elteltével (még) :) ), jobb a környezet (szakkolisok vannak ~20 méteren belül és mindig van élet a szomszédban, ez nekem nagyon hiányzott) és ez most így jó.
Ugyan a zuhanyzó annyira nem jó, mint a régi helyemen, de mivel a lépcső előtt lakom, így azzal a lendülettel, amivel kilépek a szobámból, fel tudok menni a hetedikre, ahol jó a zuhanyzó, ebből nem csinálok nagy problémát.
Ami annyira nem jó, az az, hogy roppant sok dolgom van, dolgozom, elkezdődött a suli és egyre többet szeretnék a témámmal is foglalkozni. A munkákat ugyan le fogom tudni 2-3 héten belül, de addig nagyon sűrű lesz, főleg ha tényleg megyünk Franciaországba Code Camp-re március közepén, mert akkor addigra a témámban is jelentős előrehaladást szeretnék elérni. Ebből most úgy látszik, hogy a tanulás kiesik, nagyon remélem, hogy nem lesz olyan órám, amire hetente házit kell írni meg beadni, mert az most sokadlagos prioritást élvezne (=másolnám vagy éppenhogy csak összecsapnám).
A munka során arra jöttem rá, hogy nekem erősen hiányosak a tervezési módszereim. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha van egy összetett feladat (akár nevezhetem projektnek is), akkor annak a részleteit el tudom képzelni, hogy miként csináljam meg, de összességében és a részek egymásra épülését már nem igazán. Így most arról olvasok napok óta, hogy hogyan is csinálják a projektmenedzserek a projektmenedzselést, mert nekem is szükségem van rá. Cseppet sem tűnik hülyeségnek a GTK ilyen szempontból, mert most tök jól jönne, ha tanultam volna valaha is projekttervezést vagy valami hasonló dolgot és nem kemény munka során kéne arra rájönnöm, hogy bizony nem túl jó hatékonysággal estem neki a feladatnak, mert a tetőt szerettem volna felhúzni, amikor még csak az alaphoz öntötték a betont. (ehhez szívesen fogadok tanácsokat! :) )

Újratöltő túra

Kirándulni voltam vasárnap reggel. Hiányzott már a szabad tér, a hegyek, a nagy semmi, a távolság, a szél, az erdő. Halogattam egy ideje, mert szerettem volna valakivel menni, de aztán úgy voltam vele, hogy egyedül még nem voltam kirándulni, kipróbálom. Rohadt jó volt. Kicsit erőszakoskodnom kellett magammal a korai kelésért (hajnali 7 órakor), de megérte. :) Kinéztem egy kezdő- és végpontot (Budakeszi és KFKI), valamint három ládát, amiket be akartam gyűjteni.

Elbuszoztam a Moszkváról a 22-essel Budakeszi végébe, és onnan elmentem a mammutfenyőkhöz. Nem nagy szám még, mert alig száz éve ültették őket, azért nem picik már. :) Onnan kitértem egy kicsit a helyi ládához, ami elvitt egy fagyott mocsár mellett, mert 9 körül még minden fagyott volt és fújt a jeges szél is. Nagyon élveztem, volt valami kalandos feeling a levegőben. Aztán átkutyagoltam az Öregbányához, amiről nem tudom, hogy milyen bánya lehetett, de most nagyon szép kis indokolatlan mélyedés tavacskával, dombocskával. Amikor 10 körül ideértem, alul még minden fagyos volt, felül meg már megolvadt, így lett a dombtető zöld mohás fás kép, a tavacskáról meg egy befagyott kép. Budakeszi északi oldalán csak ezeket akartam megkeresni, a harmadik láda Budakeszi alatt volt, amihez átvágtam a városon, hogy újra betérjek az erdőbe a túloldalt. Elég sok lepukkant rezidencia mellett vitt a turistaút (mehettem volna helyette aszfalton is, bakanccsal azért a földút jobb volt), lerítt a környékről, hogy az a város széle. A szurdok végre egy picit nehezebb terep volt, bár sehol nincs a tátrai hegyekhez, de legalább meredek volt. :D Mászni kellett vagy 10 métert felfele a szurdok falában, onnan át lehetett látni Budakeszi közepére. A szurdok után rohantam a KFKI-hoz, hogy elérjem a 11:49-es 90-est, mert 12:45-re a Toldi moziba akartam érni Mensás filmvetítésre (sikerül odaérnem :) ).
Jól esett a túra meg a mozi is, egy-egy ilyen nap újratölt engem, amikor kiszakadok a mindennapok sorozatából és valami szokatlant csinálok.
Alább az útvonalam, meg a Picasás webalbum:

 

<ide majd még jön a felújított picasa albumom linkje>

Receptek

Hogyan tároljátok és rendszerezitek az innen-onnan eltanult, ellesett recepteket?
Kis füzetben? Szövegfájlban? Mindmegettén lájkolod? Receptkönyveket gyűjtesz?

Mit mikor tegyek?

Tudom, hogy hogyan kell áramlattá alakítani a tetteimet. De amikor valamilyen dologban nagy hiányt szenvedek, akkor megbénulok (='rossz kedvem van, mert rettentően hiányzik az alvás/egy nem-felületes beszélgetés/egy pihenéssel töltött nap'). Ilyen például az álmosság, a magányosság és a betegség. Ilyenkor nem tudok áramlatot alkotni, mert minden figyelmem az aktuális nagy hiányra megy el.
Ha ugyanezekből csak kisebb hiányom van (='egész jó kedvem van, de jobban érezném magamat, ha aludnék/beszélgetnék'), akkor a hiány leküzdését már tudom áramoltatni, viszont ilyenkor csak azt tudom áramoltatni, ha más tevékenységet erőltetek, akkor az nem lesz örömteli. Egyszerűen így alakul a motivációm, a legmotiváltabb a hiányaim leküzdésére leszek. (ez is bizony Maslow, gyakorlatban)

Egy nagyon bonyolult dolog számomra az, hogy amikor tenni "kell" valamit (anyagi okok, távoli célok, adott szó miatt), akkor ha azt akkor erőltetem, amikor rossz kedvem van, akkor abba a készségeim töredékét fogom beletenni, mert nem vagyok motivált. Ilyenkor nincs mit tenni, értelmileg és érzelmileg legjobb a hiányomat betölteni, hiszen amint a hiányt megszüntettem, a motivációm újra feléled az segítés és az alkotás iránt. Csak sokszor még úgy érzem, hogy mégis meg "kell" tennem valamit, amikor arra semmi kedvem. Ezzel jó lenne egyszerűen felhagynom, és nem megtenni, amihez nincs kedvem. (Itt fontos az, hogy ha valamit meg "kell" tennem, az nem eredendően rossz. Csak akkor rossz, ha én nem vagyok jól, nem vagyok kész a munkára, mert valami éppen hiányzik nekem. Ha jól vagyok (='milyen értelmes dolgot tudnék most csinálni, ami érdekel engem?'), akkor a "kellő" dolgokat is meg tudom csinálni örömmel, áramoltatva.)

fene az önállóságba

Megszállottja vagyok az önállóságnak, a teljes függetlenségnek, és ez rossz. Egyszer valamikor eldöntöttem, hogy másra úgyse számíthatok, csak magamra, ezért teljesen független leszek mindenkitől. Erre szokás mondani, hogy nemes cél. Nemes, de ki a szarnak nemes ez? Mindenkitől függetlenül élni olyan, hogy nem osztom meg az élményeimet mással, nem kérek másoktól semmit, nem traktálom őket a történeteimmel (hisz nehogy elkezdjen rajtam gondolkodni, mert akkor valaki már fog rám gondolni, úristen, nem vagyok egy földtől elrugaszkodott senki!) és az életemben minden helyet én töltök be. Nem marad másnak hely. Ez egy ideig jó, amíg a rossz függőségeket hagyom/tolom ki az életemből, de így a jót sem engedem be. Sose kérek. Nem kérek pár percet valakitől, egy szívességet, nem kérem, hogy jöjjön el velem ide vagy oda és így nem adom meg a lehetőséget másnak, hogy kifejezzék bármilyen szeretetüket felém, vagy egyáltalán a jelét annak, hogy tudomásul vesznek.

Az alapvető értékeimet szeretném megváltoztatni. Megtanulni kérni, és adni. Nem mindenben a teljes önállóságra törekedni. Nem törekedni azonban nem lehet, csak törekedni lehet valamire (még pontosabban, csinálni lehet valamit, vagy nem csinálni, a törekedés az olyan, mint a fontolva haladás, azaz a toporgás). Meg szeretném osztani az élményeimet legalább néhány társammal.

valami hiányzik. csak érzem, nem tudom megfogalmazni. de mi a fene lehet ez?

a szeretet nyelve

Elolvastam a múlt héten kölcsönkapott Egymásra hangolva könyvet Gary Chapman-től. Ebben leírja azt az öt szeretetnyelvet, amit legtöbbször alkalmazunk a kapcsolatainkban. Ő csupán öt nagy kategóriába sorolta be őket, nekem ezek jónak tűnnek, eddig mindent lefedtek.
Tapasztalatai szerint (és az enyém szerint is) mindenkinél más-más fontosságúak az egyes nyelvek, legtöbbünknek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyre a legérzékenyebb. Általában mindegyiken értünk valamennyit (="tudunk pár mondatot azon a nyelven"), de előfordulhat, hogy valakit teljesen hidegen hagy, vagy zavarja az egyik nyelv (pl. az érintések sokakban negatív kicsengésűek lehetnek, ha úgy tanulták, hogy ne érintsenek meg másokat, vagy valaki nem érti, hogy a társa miért takarít ki mindennap a szobájában, mert nem ismeri a szívességek nyelvét).
Leírta a szeretet-tank fogalmát is, amelybe egyszerűen belefoglalta a társas szükségleteket, ez a Maslow-féle modellben M3, esetleg M2 a biztonságérzet miatt, a lényeg, hogy beleillik és nem mond neki ellent.

Mi lehet az én szeretet-nyelvem? Nem biztos, hogy ezt most meg tudom mondani, mert úgy érzem, hogy szinte üres a szeretet-tankom (olyan 2-3/10 lehet :) ). Ezért szoktam nagyon örülni, amikor valaki kifejezi a szeretetét irántam, és alig tudok a bőrömben maradni olyankor. Ezért is van az, hogy mindenféle szeretet szívesen fogadok, bár némi súlyozást tudok találni közöttük.

• Elismerő szavak: De ritkán kapok ilyet. Pedig olyankor nagyon jól esik, egy-egy elismerésre napokig aktívan emlékszem és felidézem. Komoly jelölt az elsődleges szeretet-nyelvemnek.
• Minőségi idő: Erre szoktam törekedni, mert szeretem, szeretek a másikra teljesen odafigyelni. Ebből egész sokat kapok és adok, de nem vagyok tele szeretettel, ergó ez nem tűnik elsődlegesnek.
• Szívességek: Örülök neki, nem kiemelkedően, mert rettentő önálló vagyok és abban hiszek, hogy ami megtehető egyedül, azt meg tudom tenni. Ha valaki kéri, akkor szívesen megteszem.
• Ajándékok: Zero. Jó, jó, de nem hatnak meg, csak egy picikét. Adni viszont imádok. :)
• Testi érintés: Ez nagyon intenzív, ezért most szeretet-hiányban nagyon hatékony nekem. Viszont igen esetlen vagyok benne, sok esetben félek, megijedek a kifejezésétől, mert otthon nem láttam ennek jelét. Nagyon jól esik, amikor kapok belőle, és én szeretek adni is, mert azt hiszem, hogy a másiknak is jól esik (ha nem hozza tudtomra, hogy neki ez kellemetlen).

Ebből azt látom, hogy az elsődleges nyelvem vagy az elismerő szavak, vagy a testi érintés lehet, utóbbiban nem vagyok biztos, mert túl kevés a mintavételezésem belőle. Utána jön a minőségi idő, a szívességek majd az ajándékok.
Tessék itt a recept, ha valaki szeretne. :)

öngyógyítás

Régóta hiszek az öngyógyítás erejében. Ha a testem képes volt felépíteni önmagát a növekedésem során, akkor képes lehet arra is, hogy karban tartsa magát. Nem vagyok orvos, nem értek hozzá, hogy miként működik, de az evolúció hatékonyságának hála, talán nem is kell tudnom. :)

Azonban azt tudom, hogy ha jót teszek vele, akkor rendben tudom tartani. Ha nem teszek jót vele, akkor le fog romlani.
Ha már leromlott, akkor nagyon aprólékos figyelemmel kell lennem iránta, hogy képes legyen meggyógyulni, visszanyerni a régi erejét. Mert képes rá. Most is sikerült úgy meggyógyulnom egy ronda megfázásból (volt benne homlok- meg fülfájás is), hogy csak C-vitamint, mézes teát és egy kis köptetőt szedtem. Sokkal barátságosabb felállás, mintha antibiotikumot is ettem volna, mert az előbb kinyírja a szervezetemet (vele együtt ugyan a bacikat is), majd jóval tovább áll visszanyernem az erőmet.