két hét kiesés a világból

először voltam két hétig nyaralni.
először vettem saját pénzen saját magamnak repjegyet.
először voltam úgy fesztiválozni, hogy nem dolgoztam a fesztiválon.

kurvajó volt. igazából én nem akartam abbahagyni. mégis visszajöttem a dolgozós életbe, vissza a mátrixba. ez most annyira, de annyira értelmetlen lépésnek tűnik, hogy nem is értem, hogy miért nem maradtam még pár hónapig nyaralni valahol.

a karom 74%-os gyógyulási fázisban van, már le tudom tenni magam mellé háton fekve és meg tudom fogni a fülemet. haladás, yeah.

jelzések

van, amikor az élet (vagy a tudatalatti vagy ..., vallás szerint tessék választani) jelzéseket ad, hogy jó vagy rossz irányba megyek. ezeket szabad ignorálnom, de általában annyira nem éri meg.

az elmúlt két hónapban nem figyeltem rájuk, mert "új környezet" meg "agyból úgyis megoldom". a frászt. rettentő stresszes voltam meg beszűkült a látómezőm, nem engedtem be új dolgokat és megfigyeléseket.

a homokbadugott fej eredményeképp egy sorozat hót'egyszerűen kivédhető hibát vétettem, amikor előző hétvégén hazatekertem a városból:

• tudtam, hogy esni fog, de nem vittem esőcuccot, hisz nyár van,
• tudtam, hogy esni fog, de nem vittem esőálló táskát, hisz nem megyek olyan messzire,
• tudtam, hogy én vízálló vagyok, de a telefonom nem annyira,
• tudtam, hogy esőben simán elmehetek a metrón is bringával, de minek, hisz ez csak eső,
• tudtam, hogy be fog sötétedni, de nem indultam korábban, hisz azért van lámpám.

nos, ezek azt eredményezték, hogy amikor már úgy rendesen szakadt az ég és indultam haza, akkor konstatáltam:

• hogy a szakadó eső éjjel egészen hideg,
• hogy a szakadó eső SZAKAD és nem csak csöpög,
• hogy a kis övtáskám vízállósága nem szakadó esőre van tervezve,

így rohantam haza, hogy hazaérjek mielőtt kihűlök és/vagy minden cuccom szarráázik.

aztán jött egy út, villamossínnel. a sín találkozott a városi csapatásra tökéletes, sima felszínű Schwalbe Kojak külsőmmel, ami extraként éppen passzol a sín vályújába. a vas meg egyébként az esőtől úgy csúszik, mint a friss jégpálya.

az elzúgás szinte garantált volt.

minden cuccom és a bringám megúszta.
a sisakom az életcélját beteljesítve behorpadt, így a fejem teljesen kimaradt a mókából.
a jobb felkarom annyira nem, megszereztem az "első csonttörés" nevű kitűzőt.

nem egy szörnyű törés, reggelig nem is gondoltam arra, hogy törött lehet, mert annyira nem fájt. azért csak elbotorkáltam a sarki kórházba, aztán mutogatták nekem a röntgenen, hogy itt van a repedés, csak zoomoljak bele a képbe egy picit. ja, igen, magyarul, minden folyosón találkoztam magyar nővérekkel, just FYI.

6 hét, azt mondják, azaz 42 nap, szép kerek szám. ma a 10. napon járok, ami 24%.
a következő két hétben akarok menni az adriára, a szigetre majd strandra. érdekes nyaralás lesz felkötött kézzel. de legalább mindenkinek elmesélhetem nyitásként. cöh.

asszem ez egy jelzés akart lenni.

deutsch? nur ein bisschen

erre nem számítottam. hogy a német bizony kell németországban.

(mentségül felhozhatom, hogy egy hónapig nem tűnt fel annyira, mert a fontos dolgokat mind el tudtam intézni angolul vagy néha magyarul, és az első hónapban sok olyan dolog volt, ami beleesett ebbe a kategóriába. de ez nem komoly mentség.)

viszont egy hónap után már hiányzik veszettül a német nyelvtudásom. amikor nem a munkahelyen akarok szocializálódni, hanem felcsapni a várost és megnézni, hogy mit lelek bajoroszág fővárosában, akkor mindenki alapból németül beszél hozzám. ugyan a fiatalok szívesen váltanak angolra bármikor, de néha tök sok energiámba kerül egy-egy csoporthoz úgy betársulnom, hogy megkérjem őket, hogy csak miattam váltsanak nyelvet. eléggé kiszolgáltatottnak érezem magamat ilyenkor. meg olyankor, amikor valamilyen boltban nem tudom megkérdezni, hogy ez vagy az hol van, vagy van-e egyáltalán, mert az idősebbek nem igazán beszélni idegen nyelv.

úgyhogy most a dolgos hétköznapok és a dologtalan szocializációk közt németül is tanulok, mert már egy pici némettudás is exponenciálisan elkezdte megdobni a komfortérzetemet. nagyon jó dolog, amikor értem, hogy mi folyik körülöttem, mit mond nekem a boltos néni és mi van kiírva öklömnyi piros betűkkel a metróban.

netherlands

first try to blog some stuff both in english and hungarian. :)

i spent the last week in the netherlands, in the left top corner of an island in the Northern Sea. as far as i know, it was closer to England than to Germany. i attended a summer school there on the life and death of the protoplanetary disks.

the weather acted as i expected: 17 degrees, daily rain and sun, with some constant wind. almost like autumn, but the sun was up from 4am to 23pm, since it was almost summer solstice.

i was surprised that all dutch people spoke quite perfect english, much better then the average german does. and i also really liked that there were a couple of native english speakers, with whom i could talk real, full english without needing to rephrase every second sentence. the downside is that it only lasted a week, and then everyone returned to somewhere on Earth.




i took some photos with my phone, and then combined them with a photos of another guy, here is the album: Ameland

mélyföld

a múlt hetet hollandiában töltöttem, egy lapos sziget bal felső sarkában. úgy emlékszem, hogy egyenes vonalban mérve anglia már közelebb volt oda, mint németország, szóval eléggé kinn a francba'. nyári sulinak hívták a programot, ami abból állt, hogy egy hétig előadásokat hallgattam a protoplanetáris korongok lelkivilágáról.

az idő a várakozásoknak megfelelően olyan közép-őszi volt (konstans 17 fok, napi 3-4 óra eső és 3-4 óra napsütés, állandó szél), azzal a kivétellel, hogy 4-től 23-ig világos volt, tök északon voltam, pont a nyári napforduló környékén.

meglepett, hogy minden holland, akivel egy hét alatt találkoztam, perfekt volt angolból, sokkal jobb arányban, mint németben.

az is tök jó volt, hogy sok angol anyanyelvű volt ott, akivel rendesen tudtam beszélgetni. viszont csak egy hétig tartott, azután mindenki szétszéledt, hazament, valahova a Földön.

toltam pár fotót telefonnal, meg elkértem egy másik srác képeit, itt van az összekombózott album: Ameland

funkcionális beszélgetés

szeretek beszélgetni, megosztani az érzéseimet azokkal, akik nyitottak rá. ezt egyelőre két nyelven tudom megtenni, magyarul és amerikaiul. sajnos Münchenben mindkettőből arányaiban kevés van.

ma figyeltem meg a munkahelyemen, hogy több esetben is újra kellett fogalmaznom a mondanivalómat simple englishül, mert nem értették meg az amerikai, árnyalt érzelmeket kifejező szlengemet. ezt ma elneveztem "funkcionális beszélgetésnek", mert arra jó, hogy odataláljak valahova, de közel nem teljes értékű beszélgetés.

az érzelmek, és néha a beszélgetés lényege elveszett valahol a nyelvek között... :(

Atacama-sivatag

Tegnap érkeztem a sivatagba. Ilyen éghajlaton még sose jártam, ahol 0-15% a páratartalom, háromévente van egy félórás zápor és a legközelebbi település 50 km-re van.

Amik eddig nagyon furák:

• nincs izzadság, illetve van, de azonnal elpárolog,
• a hőérzetem teljesen csődöt mond,
• a sivatag csendes, azaz NÉMA, éjjel nagyon bizarr,
• az ESO egy uszodát épített a sivatag közepére:
  
• és engem arra emlékeztet, hogy az Arrakis ilyen lehet. :)

az otthontalanságról

otthontalannak érzem magam. most egy céges albiban lakom, ami messze van a várostól és nincs közösségi élet benne. mindaddig amíg nem találok sajátot.
ma tökre elkedvetlenedtem, mert eddig 139 helyre írtam vagy hívtam fel. ebből 5-en válaszoltak és 3 helyet láttam. azaz a válaszarány 3.6%, a megtekintés aránya 2.15%.
a 3 helyből 2 olyan lelakott volt, hogy első pillantásra láttam, hogy azok azért vannak még piacon, mert senkinek se volt gusztusa hozzá. az egy, amelyik tetszett volna, az másoknak is tetszett... olyan félóra alatt 30-50 jelentkező volt rá és nem én voltam a napi nyertes. nyeh.

a német márkáról

hogy mennyi német márka van! otthon nem gondoltam bele, hogy ezek mind németek, csak annyi volt meg, hogy "külföldi". most itt azt látom, hogy ez a rengeteg német márka mind jelen vannak a mindennapokban. támogatják a hazai márkákat.

két hete gyűjtöm őket, mert nagyon meglepett, hogy a lakásajtón Abus zár van, ami otthon nekem a felsőkategóriás zárak közt szerepelt, itt meg szinte minden zár az.

BMW, Audi, Volkwagen, Mercedes, Opel, Porsche, Abus, Siemens, Osram, Persil, Carl Zeiss, Adidas, Puma, Knorr, T, Allianz, Dr. Oetker, Haribo, Henkel, Jack Wolfskin, Leica, Nivea, Sennheiser...

milyen gazdaság és gazdagság van itt!

megszoktam

megszoktam a környezetemet, már tudok egy picit kényelmesebben létezni benne, de még közel sem az otthonom. sok dolgom van még itt, mire azt mondhatom majd el, hogy "beköltöztem". hiányzik a saját albi a városban, a bringám meg a közösség, amiben feltöltődhetek.
mostanában naponta 5-10 hirdetésre írok albérlet miatt, a bankszámlámhoz pedig heti 2-3 levelet kapok mindenféle kódokkal hozzá. alakulnak a dolgok, a következő a bringa lesz, mert egyre inkább hiányzik a suhanás az utakon.

a nyelv fontos. és én itt nem beszélem a helyi nyelvet. az angollal ugyan tényleg el lehet boldogulni, de csak boldogulni és nem könnyedén létezni. ahogy a német-tanárom mondta (jesszusom, már nekem is van német-tanárom!), hogy amíg nem beszélem a németet, addig olyan, mintha egy buborékban élnék, amin belül az angolul beszélők vannak meg a munkahelyem, kívül pedig mindenki és minden más, ami itt körülvesz. nem örülök, hogy nem értem, hogy mi van kiírva a boltban vagy a lépcsőházban, vagy nem értem, hogy mit mond be a metró, amikor megáll az alagút közepén...

kipakoltam

kipakoltam a dobozaimat, berendeztem az aktuális szobámat. a "szobámat", furán hangzik ez. valaki lakott itt előttem és lakni fog utánam. közben egy kis időben itt teszem le azokat a dolgokat, amiket magammal hoztam, itt hajtom le a fejemet általában éjszakánként, és ha valaki megkérdezi, hogy hol lakom, akkor itt. de ez csak most van így, kedden még nem így volt, és lehet, hogy két-három hét múlva se így lesz. ez csak egy átmeneti "otthon", ugyanúgy, mint az összes többi, ahol eddig laktam. volt, ahol 23 évig, volt ahol 2 hónapig, ahol két évig, ahol 4 hónapig, ahol 1 évig, de mindig csak egy ideig. aztán otthagytam és máshova mentem, és mást neveztem otthonomnak. az "otthon" is ugyanúgy változik, minden más a világban.

kipakoltam a bögrémet is. ezt a szürke, standard ikeás bögrét. igazából semmi különleges nincs benne, szép szürke bögre, egyik sarka kicsit le van csapva, mert egyszer durván elejtettem mosogatás közben. csupán nekem egyedi, nekem különleges. a kármánban, a 2. emeleti konyhában találtam, amikor odaköltöztem. első nap láttam a konyhában, ahogy áll benne a friss tea, valaki épp megfőzte. aztán másnap, harmadnap majd egy hét múlva is ugyanúgy állt ott. valamelyik kiköltöző felejtette ott, amikor megírtam a levlistára, senki se jelentkezett érte. két hét elteltével fogtam, elmostam, elsikáltam és azóta használom. azóta az "enyém", a "hadizsákmányom".

tegnap útban csekához felnéztem az égre és ott világított az Orion. nyolc napja még piszkéstetőn észleltem a Trapeziumot az Orionban, hogy legyen kalibrációs képem a többi észleléshez. nyolc napja!!! egy hete még piszkéstetőn voltam, most meg Garchingban. ezen egy hét alatt kiköltöztem a korábbi albérletből, ahol 13 hónapot laktam és szerettem ott lakni, kiürítettem a munkahelyemen az asztalomat, aztán egy vonatozás után beköltöztem egy kis szobába itt, és belaktam az asztalomat az ESO-ban. ez volt az első ilyen országok közti költözésem, legalább egy ilyen még lesz, de talán több is várható. ez az első alkalom megviselt, stresszes volt, mert sok olyan dolog volt benne, ami a komfortzónámon kívül esett. legközelebb már nem fog, és ez is megszokássá fog válni...

ESO 1

Garching ugyanolyan kihalt precíz német kisváros, mint két éve volt. Élet az sajnos nem sok van benne, ez elkeserít, mert Budapest után nagy a kontraszt. Jövő héten elkezdek nézelődni Münchenben albérletek után, jöhetnek a tippek! :)

A Lidlben pont ugyanolyan sonkát lehet kapni, mint a pesti Lidlben, csak feleáron és német felirattal, hála a globalizációnak. A sonkának örülök, a globalizáció mértéke viszont elég rémisztő, minek utaztatják a sonkát 7-800km-t a pesti boltba?!?

Az ESO az egy tisztán nyugati kutatóintézet. Pont olyan, ami a PhD Comicsban szokott lenni. Ez most zavar, mert a sztereotip kutatóhelyeket nem komálom, de ha kicsit beleások, akkor remélem el tudom űzni a "rabszolgamunkás doktorandusz" képét... vagy legalább minimalizálni.

megy a vonat, megy a vonat...

1, azaz egy óra!

ilyesmi ez az érzés:

előrejelzés

figyelem: véletlenszerű érzelemkitörések várhatóak a következő órákban, napokban, amik az előrejelzések szerint a hét végéig kitartanak.

megvisel egy kicsit az, hogy országot, város, munkahelyet, albérletet, nyelvet, pénznemet, lakótársat, baráti kört, munkatársakat váltok néhány nap alatt. meh.

viszlát egy év múlva, és kösz a halakat!

Utolsó nap ebben az évben a hegyen, másfél év után. Nagyon-nagyon fura érzés. Ahhoz hasonlíthat, amit a Mátrixban élnek meg, amikor be- vagy kitöltik őket a mátrixból. Amikor a korábbi világ már nincs, és az új pedig még nincs. Talán a NULL vagy \0 ilyen érzés lenne, ha érzés lenne. :]

Hm, lehet, hogy blogolok arról, hogy milyen elköltözni egy évre németbe'. Nem terveztem, de a napokban jólesett írni, evvan. :)

letettem bringámat

hazahoztam, hogy itt várjon meg vagy használja valaki, amíg én nem leszek itthon.
visszakerestem a leveleimet: majdnem hét éve szolgált már engem!

'07 májusában vettem, Pisz találta nekem bikemag aprón, mert a régi teszkós bringám már vállalhatatlanul szar volt. ez sem volt egy csodajó cucc, főleg ahogy megvettem, használtan, eléggé lelakott volt. kapott új vékony gumit, féket, lámpákat, ülést, vettem hozzá egy komolyabb abus lakatot. amíg otthon laktam, addig nem használtam sokat, de amint beköltöztem a schönherzbe meg a kármánba, szóval a városba, akkor rácuppantam a bringázásra, nagyon adja a városban, belvárosban. nyári estéken, éjjeleken az esti találkozásokról, borozgatásokról az üres városban suhanni hazafelé az út közepén a kellemesen hűs menetszélben... :)

most itt hagyom, nem viszem magammal németbe. szeretnék majd venni egy újat, egy igazi városi harcjárművet, hadd legyen meg a feelingem, hogy az már igazi városi bringa lesz, nem olyan sufnituning városi bringa, mint ez.

az elmúlt néhány év

Hétfőn futni voltam. Felkocogtam a Gellérthegyre, a tetejére, oda az étterem mögötti dombra, ahova kevesen mennek fel. Szeretem azt a helyet, pár méteren belül kiláthatok északra, nyugatra, délre és még keletre is kipisloghatok egy picit.

Körülnéztem. És megláttam, hogy mennyi mindent tettem bele az életbe az elmúlt négy évben.

Keletre láttam a NET-et, és eszembe jutott az első képzésalkalom, amikor még szemüvegben mentem, meg a második, amikor már nem voltam szemüveges. Meg a rengeteg jófej tag, akit ott ismertem meg, a próféta csoport, akik közül sokan még most is tevékenykedünk, raszpi, basszus! már több, mint két éve volt az is! Aztán átsiklok a Dunapartra, eszembe jutnak az éjjeli bringázások, meg a Tamok a Gödörnél, a Pipa utca 2/b, 5-ös kapucsengő meg a bevásárlás a Vásárcsarnokba az április főzőcskéhez. Délre nézek és Csepelt látom, eszembe jut a Jedlik, de már nem kötődik hozzá szinte semmi komoly élményem, ez fura, aztán meglátom a Schönherzt meg a Kármánt, amik az otthont jelentették nekem két évig, meg társaságokat, barátokat és rengeteg lehetőséget, élményt. Ó, azok az ablakpárkányok a Kármánban, de hiányoztok nekem! Mennyit ültem én ott, nézve a várost, miközben dolgoztam, tanultam vagy csak voltam... Aztán persze ott van az egyetem ("AZ" egyetem :D ), az emlékek, amikor összeszorult gyomorral rohanok zéházni vagy vizsgázni, vagy amikor arra a mechanika vizsgára megyek, amire 17 napot tanultam, vagy amikor a napom fénypontja az volt, hogy ebédeltünk egy kínait a cimborákkal órák közt. Vagy amikor az F épületből a szünetben kirohantunk a kisboltba porcukros kakaóscsigáért. Meg eszembe jut a K épület szaga is, az az illat, ami beleivódott a falakba, a kőbe és számomra az mindig a K épületet fogja idézni, a recsegő padokat, a hatalmas termeket, az akkora lépcsőfordulókat, ahol elférne az egész lakás, ahol lakom, a könyvtár csendjét és feszültségét, ahol heteket tanultam matekszigóra. Megnézem az Eltét is, felidézem a képzésalkalmakat raszpival meg szirmivel, eszembe jut, hogy mennyire izgultam az első képzésem előtt, és mennyire jó érzés volt látni a sok tanulni vágyó fiatalt.
Aztán elnéztem a Keleti felé, eszembe jutott az első albi, ahova tavalyelőtt nyáron költöztem, a rohanás, ahogy kiderült, hogy az egyetem keresztbetett a doktorimnak, és másfél hét alatt kerestem új munkát és lakóhelyet... huhh, arra még most is büszke vagyok. Ott van a Kiskörút, amin számtalan alkalommal bringáztam be a városba, nyaranta reggelente jógázni, esténként csak lógni és szórakozni, eszembe jut a Csendes, ahol Palival találkoztam, amikor pár napra hazalátogatott. Elsiklik a tekintetem a várra, ahol tavasszal meg nyáron Robival hetente futottunk, úú, az is milyen jó volt, meg a Tabán, ahol szintén rengeteget futottam, és ha már futás, akkor a Petőfi-Lágymányosi közti Dunapartokat is megnézem, ahol a Kármános koromban futottam sokat, úgy emlékszem, hogy az a kör 24 perc volt, kábé 4.5 km.
Megnézem Kelenföldet, ezt a most nagyon ismerős környéket, ott a Feneketlen tó, ahol majd' olyan sokszor megfordultam, mint a Gödörnél, és ide tartozik a Kopaszi-gát is, úristen, ott is mennyit jártam meg futottam!, aztán meglátom az Etele utat, ahol Bálint lakik és mennyit pipáztunk ott esténként elmélkedve az életen és világon, meg a Kelenföldi pályaudvar, ahonnan indulni szoktam és ahova hazahoz a Railjet Németországból vagy Ausztriából.
Északra még megnézem a Margitszigetet, látom a nyári estéket a zenélő szükőkútnál, kissé jobbra látom a Városligetet, ahol előző télen a friss hóban futottam, és imádtam, lenyűgöző élmény csendes hóesésben futni az üres ligetben, olyan, mint az egész az enyém lenne arra a pár percre, amíg átfutok rajta.

Nehéz a szívem, sok, nagyon jó emlék ment át rajta.

Elnézek nyugatra, ahol épp megy lefele a téli Nap. Ott nyugaton. Arrafelé megyek tovább most. Itthagyom egy időre ezt a várost, de elfeledni nem fogom, már nem tudom elfelejteni. Beletettem annyit az életembe itt, hogy ez már belém égett, s azt hiszem, lesz még dolgom itt.